Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Medencés Sárkányhajó Párbaj

2012.05.08

I.                    Medencés Sárkányhajó Párbaj

csapatmedence.jpg2012 márciusában először vettünk részt medencés sárkányhajó versenyen.  Az ilyen versenyeken 6 fős csapatok versenyeznek egymás ellen, a 2 csapat tagjai beülnek a sárkányhajó 2 végébe egymással szemben, és a rajt után mindkét csapat elkezd evezni. Amelyik csapat erősebb és eltolja a hajót legalább 2 méterre, az nyer. Mivel csak 6 fős egy csapat, az I. medencés sárkányhajó párbajra 70 csapat nevezett. A szegedi csapat egy férfi, egy női és egy vegyes csapattal nevezett szabadidős kategóriában. Sok olyan csapat ellen kellett versenyeznünk, akik ellen mcsajokmedence.jpgég nem mérettük meg magunkat, így kíváncsian vártuk a futamokat.

Először a női csapat szállt vízre, akik egyből győzelemmel mutatkoztak be. Látszódott a lányokon, hogy sokat erősödtek a télen, nem hiába eveztek olyan sokat a tanmedencében. Egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek, a lányaink egészen az elődöntőig meneteltek, de ott kikaptak a későbbi győztes egységtől. A bronzmeccsen viszont remekül helytálltak, és a Römi KKSK női csapatát verték több mint egy perces küzdelem során.

  

mixmedence.jpgA férfi és a vegyes csapat veretlenül menetelt a nap folyamán egészen a döntőig. A döntőben a mind férfi mind a vegyes csapat egyértelmű fölénnyel nyerte a párbajt, a férfi csapat a Merkapt csapatát, a vegyes csapat 3-as döntőben a Paks és 50 felettiek  csapatát is legyőzve nyerte az I. Medencés Sárkányhajó Párbajt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.