Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vogalonga 2012

2012.04.02

Kedves Sárkányhajósok!

 

2011 után idén is részt veszünk Európa legnagyobb vízi-karneválján, a Vogalonga-n. Az olaszországi Velencében rendezett fesztiválon különböző típusú és méretű hajókkal minden évben több ezer ember evezi végig a 25 km-es útvonalat Velence és Burano között. Csapatunk idén is sárkányhajóval fogja teljesíteni a távot, ami a Szent Márk tér elől indul és a Canal Grande-n ér véget.

Idén május 27-én, Pünkösd vasárnap rendezik a 38. Vogalonga vízi-karnevált. Reggel 9-kor ágyúlövés jelzi a hajós felvonulás kezdetét, ekkor indul el a 2200 hajóval felsorakozó 30.000 résztvevő a Szent Márk tér elöl, hogy megkerülve Buranot, 22 km evezés után az utolsó néhány kilométert a Canal Grande-n evezhesse végig. Sárkányhajós csapatunk tagjai idén is ennek a fantasztikus eseménynek lehetnek a részesei! A táv mindenki számára teljesíthető, de előtte szükséges, hogy néhányszor sárkányhajóba szálljunk a Tiszán.

 
Részletes program:


Május 25-én, pénteken reggel indulunk Szegedről autóbusszal. Az út kb. 880 km, délutáni órákban érkezünk meg Velencébe. A szállás kempingben, 3-4 fős mobilhome-okban lesz Velence mellett. A szállásunkról legegyszerűbben helyi járatos busszal tudunk bejutni Velencébe, így nem kell vaporettót igénybe vennünk. Pénteken este szabadprogram lesz, amikor meg lehet nézni Velencét éjszakai kivilágításban.


Szombaton délelőtt szintén szabadprogram lesz városnézéssel, délután pedig vízre tesszük a hajókat és a vasárnapi evezés ráhangolódásaként evezünk egy néhány kilométeres kört Velence lagúnáin. Körbe nézzük a várost a vízről; ilyenkor még nincsen sok hajó a vízen és az útvonal sem kötött, így ez az evezés nagyon nagy élmény szokott lenni mindenkinek. A Canal Grande-n aznap már lehet evezni; az év többi napján ezt nem lehetne megtenni a hajóforgalom miatt. Akik csak kísérőként vagy nézőként jönnek, azok is hajóba ülhetnek szombaton egy velencei evezés erejéig.


Vasárnap reggel 9 órakor van a Vogalonga rajtja, ezért 8 órakor el kell kezdenünk a vízre szállást. Kb. 25 kilométeres a táv, a befutó dél körül lesz a Canal Grande-n. Kikötés után hajópakolás következik. 15 órakor kezdődik a tradicionális 2000 méteres evezősverseny, ahol 4 olasz város csapata küzd majd egymás ellen a Szent Márk tér előtt. A versenyt megnézzük, kicsit kipihenjük magunkat, majd 18 óra körül indulunk haza. Érkezés hétfőn a hajnali órákban.


A nevezési díj a helyszínen fizetendő, ami kb. 12-15 euró/fő.


A Vogalonga részvételi díja 53 000 Ft, ami tartalmazza a szállás, utazás, hajóbérlés, hajószállítás, hajótárolás, lapátok, mellények és kormányosok költségeit.


A verseny végén emlékül minden résztvevő fog kapni a szervezőktől egy emlékérmet, egy pólót és egy oklevelet, amiért sikeresen teljesítette a 38. Vogalongát.


Természetesen várjuk azoknak a jelentkezését is, akik csak nézőként vagy szurkolóként szeretnének eljönni Velencébe. A velencei evezés élményében nekik is részük lehet szombaton délután, amikor vízre tesszük a hajókat egy néhány kilométeres vízi városnézés erejéig. Akik nem vesznek részt a vasárnapi evezésen, azoknak a részvételi díj 33 000 Ft.


Jelentkezés, további információ: Balaicz Tibor  (70/4546-494)

 

A mappában található képek előnézete Vogalonga 2011

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.