Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Futbalban is helytállunk

2009.05.24

Első hazai fizetős mérkőzését játszotta szombaton Szegeden a Gulyás csárda, amikor a vele azonos pontszámmal az élen álló Csengele csapatát fogadta a Legenda kupában. Legalábbis a szép számú mártélyi szurkolótábor tagjai jegyet váltottak az Etelka sori bejáratnál, lévén hogy ott szedték a pénzt a Tisza Volán hazai meccsére is.Kép

A színvonalra nem lehetett panaszuk, a Csengele viszonylag hamar vezetést szerzett. Ezt nem sokkal azután Holló Róbert egyenlíthetett volna ki büntetőből, ha nem bombázza telibe a kapufát. Ő kihagyta a legnagyobb ziccert, nem úgy Szabó Zsolt, aki erre a meccsre összedrótozta magát, s fordulásból pazar gólt lőtt a hosszúba, ami megnyugtatta valamelyest a kedélyeket. Kép

A vártnál mérsékeltebb „üzemi zaj” mellett jó iramú mérkőzést játszottak a csapatok, s már mindenki a tizenegyesrúgásokra készült, amikor egy labdaszerzés után H. Erik, amatőr sárkányhajós és H. János tavalyi gólkirály együtt vihették a labdát az egy szál csengelei védőre, s az "evezős" tökéletes átadását a legöregebb Holló higgadtan értékesítette. A hangrobbanásszerű gólörömre a legkisebb Sávai, a mindössze féléves hazai szurkoló el is sírta magát élete első mérkőzésén, a gólszerő meg begyűjtött egy sárgát, mert meg nem engedett módon létesített kapcsolatot a szögletszázlóval. Kép

Nem sok volt már hátra. A mérkőzés szigorúságát jelzi, hogy míg a vendégeknél a félidőben lement Urbán Flórián, és Wenner Balázs is idő előtt fejezte be a játékot - ha jól emlékszem volt még harmadik is -, addig a Gulyás csak egyet cserélt. Pontosabban egyet és egy nagyon kicsit, Rácz Gyula ugyanis egyes mérések szerint 9, mások szerint 7 másodpercet játszott csupán.

Mártélyon kísértetiesen hasonló módon szerzett győztes gólt a Gulyás a Bercsényi ellen, Fehér Toll akkori, visszafogott hangvételű kérdését gyakorlatilag idemásolhatjuk:

Kedves János, hol voltál te pontosan 17.00 és 18.32 kettő között, mert nekem a győztes gólodon kívül valahogy semmi nem rémlik?

 

Egy elfogult, s be nem cserélt tudósító

 

 

forras: http://www.charlton.eoldal.hu/cikkek/legenda-lajcsi-kupa/fizetos-volt-a-legenda-rangadoja

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.